Szakítás a szocialista vezérkarban

Infostart
2007. június 19. 06:34
Otthagyta négy gyermeke apját - aki egyben pártjának vezetője - Segolene Royal. A francia szocialisták volt elnökjelöltje bevallotta: a hosszú választási kampányt megsínylette a kapcsolatuk, mert míg ő az országot járta, Francois Hollande félrelépett.

"Mint minden párnak, nekünk is voltak nehézségeink. Az elnök-, majd a parlamenti választási kampány miatt nem tudtunk foglalkozni ezekkel. Most azt javasoltam Francois-nak, hogy költözzünk külön, és ő beleegyezett" - vallotta be az 53 éves politikus a France Inter rádiónak nyilatkozva.

Fél órán belül egy másik rádió műsorában az 52 éves Hollande is nyilatkozott.

Mindig igyekeztem elválasztani a politikát a magánéletemtől, amelyet meg akarok védeni - mondta.

Sem Royal, sem a francia sajtó nem nevezte meg a hölgyet, aki miatt véget ért a két politikus 28 éve tartó élettársi kapcsolata.

A magánéletet védő törvények és a francia sajtóhagyományok sem teszik lehetővé, hogy a politikusok magánügyei után kutakodjanak.

A szokások azonban változóban vannak; ezt bizonyítja, hogy az egyik legnagyobb példányszámú napilap, a Le Parisien Aujurdhui címlapon számolt be a szakításról, míg a parlamenti választás végeredménye a belső oldalakra szorult.

Royal még vasárnap éjszaka, a parlamenti választás második fordulójának lezárásakor említette meg, hogy az illető a Paris Match című hetilap politikai újságírója.

Az elnökválasztási kampány kezdetekor kezdtek el terjedni a pletykák a pár esetleges szakításakor, de márciusban, az elnökválasztás előtt egy hónappal Royal cáfolta a válás hírét.

A szocialista párt egyik vezetője "a szocialisták Bermuda háromszögének" nevezte Royal és Hollande kapcsolatát.