Ha megmentette a Földet, esetleg elnök is lenne

Infostart
2007. június 18. 08:33
Eddig kategorikusan cáfolta Al Gore, hogy esetleg indulna az amerikai elnöki posztért. Bill Clinton egykori alelnöke azonban most már nem zárja ki egyértelműen a kandidálást.

A demokrata párti Al Gore 2000-ben emlékezetes körülmények között, nagyon szoros versenyben kapott ki George Bushtól az elnökválasztáson. Bill Clinton egykori alelnöke azóta elsősorban környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozott és határozottan cáfolta, hogy újra ringbe szállna az elnöki hivatalért.

Most azonban egy, a The Sunnak adott interjúban némileg megengedőbben nyilatkozott: "Nem zártam ki teljesen az indulást, hiszen még csak 59 éves vagyok és az 59 az új 58, tudja... De nem igazán számolok azzal, hogy ismét kandidáljak" - fogalmazott Al Gore.

Az egykori alelnök ugyanakkor állítja: nincs ideje a politikára, mert morális felelőssége megmenteni a Földet. "Értelmes küldetésnek tűnik" - fogalmazott az utóbbi időben környezetvédelmi kampányaival feltűnést keltett Al Gore.