A 370 milliárdos kenőpénz igaz története

Infostart
2007. június 7. 10:13
Brit sajtóértesülés szerint a legnagyobb európai hadiipari konszern egymilliárd font, vagyis mintegy 370 milliárd forint kenőpénzt fizetett egy szaúd-arábiai megrendelésért.

A BBC televízió politikai háttérműsora arról számolt be, hogy a brit BAE Systems tíz éven át évente 120 millió fontot utalt át Szaúd-Arábia volt washingtoni nagykövetének.

Bandar bin Szultán hercegnek kulcsszerepe volt a brit hadiiparnak juttatott eddigi legnagyobb értékű megrendelésben.

Szaúd-Arábia 1985-ben írt alá szerződést a brit céggel, amelytől több mint száz darab Tornado típusú vadászbombázót rendelt. Az üzlet értéke 43 milliárd font, vagyis - mai árfolyamon - 16 ezer milliárd forint volt.

Felső szintű beavatkozás

A BBC honlapja kiemeli: a kifizetések a védelmi minisztérium tudtával történtek. Az ügyletet a nagy értékű visszaéléseket vizsgáló hivatal tárta fel, a vizsgálatot azonban tavaly decemberben a brit főállamügyész leállíttatta.

Tony Blair miniszterelnök megvédte Lord Goldsmith döntését, mondván: a vizsgálat nemzetbiztonsági érdekeket sért.

A legfelsőbb szintű politikai beavatkozás mögött egyebek mellett az állhat, hogy Szaúd-Arábia 72 darab Eurofighter Typhhon negyedik generációs vadászgépet is rendelt, amelynek egyik gyártója éppen a BAE Systems.