Viszályt okozott a rendőrség jogköre bővítésének terve

InfoRádió / MTI
2007. május 28. 14:11
Nagy-Britanniában belpolitikai és kormányon belüli viszályt okozott a munkáspárti kabinet terve, amely felhatalmazná a rendőrséget a járókelők indoklás nélküli utcai megállítására és kikérdezésére, illetve igazoltatására.

Nagy-Britanniában jelenleg csak akkor állíthat meg és igazoltathat a rendőrség valakit az utcán, ha vétség vagy bűncselekmény elkövetésének egyértelmű gyanúja merül fel az illetővel szemben.

A belügyminisztérium a terrorellenes hatósági jogkörök tervezett kiterjesztésével indokolná a döntést.

Ha valaki megtagadná az együttműködést a hatóságokkal, akkor maximum 5 ezer fontra, mintegy 2 millió forintra bírságolhatnák meg.

A tervet a kormányzó Munkáspárt balszárnyának egyik vezető képviselője, az ellenzéki Liberális Demokrata Párt belügyi felelőse, valamint a konzervatív árnyékkormány belügyminiszter-jelöltje is elutasította.