Botrány után - készül a doppingellenes törvény

Infostart
2007. május 26. 07:35
Berlinben a belügyminiszter gyors intézkedéseket sürgetett a doppingszerek használatának betiltására, illetve a teljesítményfokozó készítményeket adagoló orvosok megbüntetésére. A nyilatkozat kapcsolatban áll azzal, hogy kerékpárversenyzők sorozatban ismerik be doppingolásukat.

Az egyik legjobb német kerékpáros, Eric Zabel beismerte, hogy a Telekom csapat versenyzőjeként használta az EPO rövidítéssel jelölt doppingszert. Eric Zabel korábbi versenyző társa, a T-Mobile csapat menedzsere, Rolf Aldag is bevallotta, hogy szintén használt tiltott teljesítményfokozó szereket.

2003-ban mindkettőjükről Pokoli túra címmel készített dokumentumfilmet egy német rendező, aki a hír hallatára felhívta a két főszereplőt, de ők egyértelműen kijelentették, hogy a forgatás idején már nem doppingoltak.

Nemcsak Németországban borzolja a kedélyeket az egyre dagadó doppingbotrány. Az Egyesült Államokban rövidesen döntés várható a Tour de France tavalyi győztese, az amerikai Floyd Landis ügyében, akit hasonló vádakkal illettek.

A beismerések erősen megingatták a német sport teljesítményeibe vetett bizalmat, és egyre többen követelik olyan törvények meghozatalát, amelyek büntetés terhe mellett tiltják a doppingolást, valamint a teljesítményerősítő szereket adagoló orvosok működési engedélyének azonnali megvonását.

Hasonló szellemben nyilatkozott Wolfgang Schäuble belügyminiszter is, és hangsúlyozta, hogy még a nyári szünet előtt a képviselőház elé terjeszti a doppingellenes törvénytervezetet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást