Elöregedik a német társadalom

Infostart
2007. május 24. 11:26
Németország elöregedése felgyorsul az elkövetkező évtizedek során. Ezzel egyidőben jelentősen csökken majd a népesség lélekszáma is - állapítja meg a wiesbadeni statisztikai hivatal most nyilvánosságra hozott tanulmánya.

2050-re legkevesebb 10 millióval csökken a németek lélekszáma, kiváltképpen pedig a keleti tartományokban kell nagyszabású elnéptelenedéssel számolni. Ezzel egy időben jelentősen emelkedik az átlagos életkor, ami a társadalom elöregedését vonja maga után.

Mint a központi statisztikai hivatal csütörtökön közzétett előrejelzése megállapítja, 2050-ben a németek a jelenleginél átlagosan 7 évvel hosszabb élettartamra számíthatnak, ez viszont jelentős terhet ró majd a szociális intézményekre, mert egyre kevesebb munkavállaló kényszerül majd mind nagyobb nyugdíjas réteg eltartására.

A tanulmány szerint kiváltképpen a keleti tartományokban válik akuttá a helyzet, ugyanis míg jelenleg száz munkavállalóra 35 nyugdíjas jut, 2050-re már kereken 80-ról kell a 20 és 67 év közti személyeknek gondoskodniuk.

A nyugati országrészben valamivel jobbnak ígérkezik a jövő, mert ott csak 62 nyugdíjast kell majd 100 dolgozónak eltartania. Mindez részben összefügg az immár másfél évtizede tartó nyugati irányú elvándorlással is, ugyanis az egykori NDK-ban még a gazdasági fellendülés dacára is, lényegesen magasabb a munkanélküliség aránya, következésképpen a fiatalok a nyugati országrészben próbálnak szerencsét.

Demográfusok azonban tompítani igyekeznek a sötét kilátásokat, mert úgy vélik, hogy azonnal megszűnik az elvándorlás a keleti tartományokból, ha ott is érezteti hatását a konjunktúra szárnyalása, következésképpen erősen módosulnak a jelenlegi számítások alapjául szolgáló tényezők.