A biztosító azzal érvel a bíróság előtt, hogy a most 63 éves színészlegenda nem osztott meg velük minden információt, amelynek alapján mérlegelhették volna a biztosítás megkötését.
Mivel kezeltetnie kellett rákbetegségét, a Bújócska című filmjének forgatását négy hónappal el kellett halasztani. Ezzel komoly anyagi kárt okozott a stúdiónak - amelyet a biztosítónak kellett megtérítenie.
"Az ember egyik nap még nem rákos, másnap meg kivizsgálják, és kiderül, hogy mégis az. Ez történt néhány nap leforgása alatt ügyfelemmel is" - közölte De Niro ügyvédje.
A filmsztárnál 2003-ban állapítottak meg prosztatarákot, és néhány nappal később nyilvánosan beszélt a betegségéről. Elmondta, hogy időben diagnosztizálták a kórt, így minden esélye megvan a teljes gyógyulásra.
A Bújócska 2005-ben került a mozikba, és 122 millió dollárt (22,6 milliárd forintot) hozott.