ENSZ-hajókra támadnak a kalózok

Infostart
2007. május 21. 20:40
Leállították a Szomáliának szánt segélyek tengeri szállítását, miután kalózok megtámadták az egyik teherhajót, amelyet az ENSZ segélyügynöksége bérelt.

A Világélelmezési Program vezetője közölte: egymillió szomáliai ember élelmezése került veszélybe.

A négyezer tonna élelmiszert szállító teherhajót szombaton támadták meg Merka kikötőjénél. Az akcióban egy embert megöltek.

A támadás után a kenyai Mombasában álló, élelmiszerrel megrakott hajó üzemeltetői megtagadták, hogy fegyveres kíséret nélkül elinduljanak Szomália felé.

Nem vállalunk több kockázatot, miután már négyszer váltunk áldozattá. Úgy terveztük, hogy ezen a héten elindulunk Szomália felé, de a mostani incidens után erre nem vállalkozunk - mondta Karim Kudrat, az eltérített MV Rozen tulajdonosa.

Az elmúlt héten három hajót ért támadás, három másik hajó pedig még mindig a kalózok birtokában van valahol a szomáliai partoknál.