Észak- és Dél-Korea: szimbolikus gesztusok

Infostart
2007. május 17. 13:21
Ötven év után vasúti szerelvény haladt át az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezeten. Dél-Koreában a béke kezdeteként értékelték az eseményt, Phenjan viszont hangsúlyozta, hogy egyelőre csak próbajáratról van szó. A Magyar Nemzet újságírója - aki egy segélyszervezettel már járt Észak Koreában - az InfoRádiónak elmondta, enyhül a két állam viszonya, de még nincs áttörés.

Az, hogy a vonat áthaladt a demilitarizált övezeten, inkább szimbolikus jelentésű esemény, valódi áttörés ettől nem várható - mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzet újságírója.

Lukács Csaba hozzátette: az észak-koreaiak úgy vélik, hogy az ország kettészakadt, és várják, hogy a Dél visszatérjen a szocialista táborba, ezért tesznek ők is gesztusokat. Ez valószínűleg propagandacélokat is használ.

Minkét fél próbálja azt a látszatot kelteni a másikkal vagy a világgal szemben, hogy ő nyitott, de ez azért messze van az érdemi közeledéstől - közölte az újságíró.

Lukács Csaba elmondta: több hetet töltött segélymunkásként Észak-Koreában, ahol hihetetlen dolgok történtek vele.

Egy diplomata, aki járt már olyan országokban, ahol nincs gond az élelmiszerellátással, hazájában azonban konganak a boltok az ürességtől, megkérdezte tőle, attól a segélymunkástól, aki az éhező embereknek ment segíteni: az a rendszer a jobb, amelyikben ő él, vagy az, amely Észak-Koreában van.

"Olyan szintű agymosásuk van, hogy a feketéről elhiszik, hogy fehér, és fordítva" - közölte az újságíró.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió összefoglalója (Szvetnik Endre összeállítása)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást