Sólyom-kritika: mérsékelt érdeklődés Ausztriában

Infostart
2007. május 16. 11:11
Mérsékelt figyelmet szentelt az osztrák sajtó Sólyom László államfő keddi kritikájának, amelyben élesen elítélte Ausztria magatartását a Rába és a Lapincs folyó szennyezésével összefüggésben. Bécsben ma munkavacsorán egyeztet a két ország környezetvédelmi minisztere.

Tűrhetetlennek és cinikusnak nevezte az államfő Ausztria hozzáállását a Rába és a Lapincs folyók szennyezésének ügyében. A Vas megyébe látogató Sólyom László szerint ha ilyen módon mennek tovább a dolgok, akkor az megterheli a két ország viszonyát.

Az államfő fölháborítónak nevezte, hogy Ausztria immár hat éve halogatja a megoldást, és kibúvókat keres.

Az interneten elérhető osztrák médiumok közül nem sok foglalkozik a köztársasági elnök kirohanásával.

A Der Standard az osztrák hírügynökség, az APA jelentését vette át, kiemelve, hogy Sólyom László Ausztria cinizmusát bírálja a szennyezéssel összefüggésben. A cikk emlékeztet arra, hogy Magyarország a térség bőrgyárainak adott működési hozzájárulás visszavonását kezdeményezte.

A közszolgálati médium, az ORF is hasonló rövidséggel számol be a kritikáról. Az írásból kiderül, hogy Sólyom László szerint Ausztria eddigi szemérmetlen magatartását nem lehet folytatni.

Egy osztrák hírportál, az Österreich24 rövid összefoglalót ad a két ország közötti vitáról, kiemelve, hogy Budapest nem akarta európai uniós közvetítőt igénybe venni. A portál ugyanakkor nem említi, hogy az ügyben a magyar környezetvédelmi miniszter az Európai Bizottsághoz fordult.

Fodor Gábornak ezt a lépését az osztrák fél is üdvözölte. Múlt héten a bécsi környezetvédelmi minisztérium illetékese az InfoRádiónak azt mondta: minden segítséget megadnak a bizottságnak, és együttműködést is ígért.

Ausztriában ugyanakkor azt hangsúlyozzák: lehet, hogy a Rába habzik, ám a víz minősége megfelelő-, és mindössze esztétikailag zavaró a hab. Mivel az osztrákok szerint nem szennyezett a folyó, így nincs jogalapja annak sem, hogy visszavonják a szennyezéssel vádolt bőrgyárak engedély.

Szerda este Bécsben találkozik Josef Pröll osztrák és Fodor Gábor magyar környezetvédelmi miniszter. A munkavacsorán Gráf József agrárminiszter és a zöld tárca előző vezetője, Pesányi Miklós is részt vesz.

A találkozón habzó Rába ügye is kiemelt helyen szerepel. Magyarország hosszú évek óta próbálja rábírni Ausztriát, hogy tegyen lépéseket a Rába szennyezése ellen.

Budapest májusig adott határidőt Bécsnek, hogy lépjen. Mivel nem történt előrelépés az ügyben, a magyar tárcavezető a vízügyi engedély visszavonását kezdeményezte.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást