Veszélyben Róma

Infostart
2007. május 7. 22:38
Rómát elárasztják a turisták és ezzel hatalmas károkat okoznak a város műemlékeiben. Ezt állítják a Trevi kút mellett élők is, akik már megunták, hogy a szökőkútban folyton úszik a látogatók által beledobált szemét, sőt ez gyakran el is tömíti a Trevit.

Anita Ekberg még boldogan úszott a szökőkútban Az édes élet című filmben, 1960-ban. A tér körülötte üres volt. Manapság ez már nem fordulhatna elő, a teret ugyanis szinte mindig ellepik a turisták.

Vannak, akik szerint hússzor annyian róják Róma belvárosának utcáit, mint amennyit azok elbírnának. Sokan örülnek annak, hogy az utcák egy részét nyáron újraburkolják, ez azonban nem elegendő - vélekedett az egyik helyi hivatalnok.

Pusztuló szimbólum

Egy, a Trevi kút megóvásáért foglalkozó helyi szervezet, amelyet a környékén élők és dolgozók alkotnak, azt követelte, hogy a nagyobb buszokat kitiltsák ki a térről. Szerintük, ha a buszok a város egy másik részén parkolnának le, az sokat jelentene a tér és a Trevi megóvásáért folytatott küzdelemben.

Az 1762-ben épült kút mára Róma egyik szimbólumává vált. A turisták azt tartják, hogy ha pénzérmét dobnak a vizébe, akkor visszatérnek még a nevezetességhez. Ennek köszönhetően napi 800 ezer forintnak megfelelő összeg vándorol a kútba. A pénzből egy szegényeket ellátó szupermarketet támogat a város.

Anita Ekberget is egyre többen akarják követni. Nemrég egy 40 éves milánói hölgy pedig meztelenül mártózott meg a kútban. A rendőrök vitték el.