Belebukott meleg kapcsolatába az óriásvállalat vezetője

Infostart
2007. május 2. 08:56
Lemondott Lord Browne of Madingley, a BP olajipari óriásvállalat vezérigazgatója, miután egy bíróság megállapította, hogy hazudott egy 27 éves férfival folytatott kapcsolatával összefüggésben.

Lord Browne számára az jelentette az utolsó cseppet a pohárban, hogy a felsőház megtagadta kérését a négyéves kapcsolata történetét taglaló újságcikk betiltására.

A tervezettnél korábbi távozásával az üzletember akár 15,5 millió fontot (mintegy 5,6 milliárd forintot) is veszíthet, valamint a The Times értesülései szerint elveszti évi félmillió dolláros (90 millió forint) fizetéssel járó posztját a világ vezető befektetési bankjánál, a Goldman Sachsnál, ahol eddig a felügyelőbizottság elnöke volt.

A bíróság szerint Lord Browne hazudott a Jeff Chevalier-vel való találkozásának körülményivel kapcsolatban, a BP eszközeivel alapított egy vállalkozást szeretője számára, majd - már a bíróság előtt - megpróbálta őt lejáratni, kábítószer-használatot és alkoholizmust vetve a szemére.

Nem zárható ki azt sem, hogy Lord Browne titkos üzleti információkat osztott meg Jeff Chevalier-vel.

A The Times információi szerint nemcsak Lord Browne, hanem a BP csoport ügyvezető igazgatója, David Allen is igazgatói tisztséget vállalt a Jeff Chevalier számára alapított, mobilcsengő-hangokkal kereskedő vállalatban.

A BP vezérigazgatója bőkezűen támogatta szeretőjét, a ruháktól kezdve a luxusüdüléseken keresztül a fejedelmi szállásig. A kapcsolat tavaly év elején ért véget, és Jeff Chevalier szerint Lord Browne megszegte ígéretét, nem segített neki fenntartani a korábbi életszínvonalát.A BP vezérigazgatója ugyanakkor azt állítja, hogy ezek az állítások tele vannak hazugsággal és ferdítéssel, bár elismerte, hogy a találkozás körülményeiről először nem mondott igazat.

Lord Browne határozottan tagadja, hogy visszaélt volna a vállalaton belüli pozíciójával. Ezt részben megerősítette Peter Sutherland, a BP elnöke, aki elmondta: vizsgálatuk szerint a társaság eszközeivel való visszaélés nem volt jelentős, és nem okozott anyagi károkat.

A bírósági dokumentumok néhány érdekes adatot tartalmaznak vezető brit politikusok szerepéről is, miszerint a BP vezérigazgatója szeretője társaságában rendszeresen megvitatta a vállalat stratégiáját a miniszterelnökkel és Gordon Brown kancelláriaminiszterrel.

Jeff Chevalier azt állítja, hogy Tony Blair Lord Browne-nál érdeklődött aziránt, mekkora fizetések várnak rá a City üzleti életében, miután lemond a kormányfői posztról.

Ez nem lenne igazán meglepő, hiszen Lord Browne-t a Munkáspárt kormányzása idején, 1998-ban ütötték lovaggá, és 2001-ben lett a felsőház tagja. Kormányközeli kapcsolatai miatt a kritikusok csak "Blair Petroleum" néven emlegették a BP-t.