A háborúba bukhat bele a miniszterelnök

InfoRádió / MTI
2007. május 1. 07:27
Egy felmérés szerint az izraeliek több mint kétharmada támogatná Ehud Olmert izraeli kormányfő lemondását.

Az eredményeket azután ismertették, hogy közzétették a 2006-os libanoni háború körülményeit vizsgáló kormánybizottság előzetes jelentését.

A dokumentum Ehud Olmert miniszterelnököt, Amír Perec védelmi minisztert és Dan Haluc volt vezérkari főnököt nevezte meg a libanoni háborúban elkövetett hibák fő felelőseinek.

A több mint egy hónapig tartó harcok azután kezdődtek a két ország között, hogy a libanoni Hezbollah szervezet fegyveresei július 12-én elraboltak két izraeli katonát.

Ehud Olmert a rádióban és a televízióban sugárzott beszédében közölte: nem mond le, sőt azon dolgozik majd, hogy kijavítsa az elkövetett hibákat.