Túszdráma a houstoni űrközpontban

Infostart
2007. április 21. 09:32
Megölte túszát, majd öngyilkos lett egy fegyveres férfi pénteken a houstoni Johnson Űrközpontban, újfent megdöbbentve az Egyesült Államok lakosságát a virginiai műszaki egyetemen történt hét eleji vérengzés után.

A rendőrség közlése szerint az elkövető - egy ötvenes éveiben járó fehér férfi - helyi idő szerint péntek délután fegyverrel hadonászva lépett be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) campusának 44-es számú épületébe, leadott két lövést, majd elbarikádozta magát az egyik szobában.

A NASA gyorsan kiürítette az épületet, a rendőrség pedig jól felfegyverzett erőket küldött a helyszínre. Óvintézkedésként lezárták a közel 650 hektáron elterülő campuson az egyes épületek közötti utakat és egy közeli középiskola diákjait és tanárait sem engedték ki a tanintézményből, jóllehet az órák már véget értek.

A rendőrség több óra elteltével behatolt az épületbe, ahol holtan találtak egy túszul ejtett férfit - a fegyveres feltehetően már az események kezdetekor végzett vele - és magát a túszejtőt is, aki főbe lőtte magát. Egy másik túsz, egy nő könnyebb sérülésekkel megúszta - közölte a rendőrség szóvivője.

Az elkövető indítékai ismeretlenek - fűzte hozzá.

A kaliforniai székhelyű Jacobs Engineering Group vállalat, amely gépészeti szolgáltatásokat nyújt az űrközpontnak, közölte, hogy az egyik alkalmazottja volt a fegyveres túszejtő.

A NASA illetékesei szerint az incidens nem befolyásolta az űrközpont tevékenységét, így a Nemzetközi Űrállomás földi repülésirányító központjának működését sem.

A pénteki incidens tovább borzolta a kedélyeket az Egyesült Államokban, miután hétfőn egy dél-koreai egyetemista hidegvérrel agyonlőtt 32 diákot és tanárt a virginiai műszaki egyetemen, majd önmagával is végzett. Ez volt az Egyesült Államok történetének legvéresebb egyetemi lövöldözése, a vérengzés az egész országot megdöbbentette.