Magyarország lesz Kína regionális hídfőállása

InfoRádió / MTI
2007. április 21. 11:37
A kínai külügyminiszter Pekingben megerősítette annak szándékát, hogy Magyarország legyen Kína regionális stratégiai hídfőállása. Ehhez kapcsolódóan Újhelyi István az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Kínában tartózkodó államtitkára elmondta: a Magyarországra tervezett úgynevezett kínai Brand Trade Center várhatóan 1000-2000 kínai céget vonz hozzánk.

Újhelyi István Liu Csi-feng építésügyi miniszterhelyettest arról tájékoztatta, hogy Magyarországnak nagy tapasztalata van az energia-hatékony lakóépületek létrehozásában, s különösen a panelfelújítás, szigetelés terén megfelelő vállalati kapacitásokkal, kutatási eredményekkel rendelkezünk.

A kínai illetékesek jelezték érdeklődésüket, s megállapodtak egy együttműködési nyilatkozat kidolgozásában. Liu Csi-feng megjegyezte, hogy az idén 13 millió lakás építését tervezik, amelyek összterülete 1,3 milliárd négyzetméter lesz.

Emlékeztetett arra, hogy Kínában döntés született arról, hogy országszerte 50 százalékkal hatékonyabbá kell tenni az energiafelhasználást, illetve Pekingben ez az arány 65 százalék, ezért a magyar felvetés részletesebb tárgyalását mindenképpen indokoltnak tartotta.