Riadó! Túl sok a kövér ember!

Infostart
2007. április 20. 11:04
Berlinben az egészségügyi miniszter riadót fújt a németek elhízása miatt, és közölte: programot dolgoz ki, amelynek célja az egészséges étkezés népszerűsítése, illetve a közvélemény felrázása a túlsúlyból fakadó betegségek megelőzésére.

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy az elhízás Németországban már lassan nemzeti kóros elváltozásnak számít, ami komoly egészségügyi problémák forrása, és jelentősen terheli a betegbiztosító pénztárak kiadásait.

Horst Seehofer elmondta, hogy minisztériuma programot dolgoz ki a túlsúlyosság elleni küzdelemre, illetve felvilágosító "hadjáratot" kezd már az iskolákban, hogy a fiatalok körében is tudatosítsa a fölösleges kilókból származó ártalmakat.

A miniszter sajnálattal állapította meg, hogy az Európai Unióban Németország a legsúlyosabb nemzet, és ezen a téren alig marad el a világviszonylatban vezető helyen álló Amerika mögött.

A legfrissebb kimutatások szerint a német férfiak 53 százaléka túlsúlyos, egyötöde pedig már betegesen kövér.

A helyzet némileg jobb a nők esetében, nekik csupán egyharmaduk cipel fölösleges kilókat. De a gyerekek túltápláltsága is általános tünet, habár ez életkorral változik: ezen a téren a beiskolázás jelent választóvonalat, ugyanis sok fiatal mozgása aggasztó módon csak arra korlátozódik, hogy az iskolapadból átül a számítógép elé, majd este órákat tölt a tévé képernyője előtt nyalánkságokat majszolva.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást