Vádak és feszültség párton belül

Infostart
2007. április 13. 12:13
Továbbra is komoly feszültségek mutatkoznak a szlovákiai Magyar Koalíció Pártján belül. Duray Miklós azzal vádolta meg a korábbi pártelnököt, Bugár Bélát, hogy a volt titkosszolgálat egyik ügynöke irányította őt. Bugár visszautasította a vádakat, és bírósággal fenyegetőzik.

Az indulatos nyilatkozatokat az váltotta ki, hogy Duray Miklós az egyik magyarországi hetilap legutóbbi számában kijelentette: Bugár Bélát az 1990-es évek elején a volt titkosszolgálat egyik ügynöke irányította, és az ő tanácsára igyekezett már akkor is háttérbe szorítani Durayt. Az MKP alelnöke szerint Bugár Béla politikai karrierje kezdetétől az ő eltávolítására törekedett.

A két szlovákiai magyar politikus viszonya kezdettől fogva feszült volt, de a kettejük közötti ellentét a Magyar Koalíció Pártjának március végi tisztújítását megelőző kampányban kezdett nyilvánosan is kiéleződni, amikor Duray Miklós több fórumon is azt mondta, hogy a párt élén kezdetek óta álló Bugár Bélát a háttérből egy gazdasági lobby irányítja.

Felháborodott visszautasítás

Bugár Béla nem titkolta, a párt alapszabályzatának módosításával meg kívánja szüntetni Duray ügyvezető alelnöki posztját. Bugár Béla a pártelnöki tisztségért folyó versenyben meglepő vereséget szenvedett, a tisztújításkor 14 szavazattal kikapott egyetlen kihívójától, Csáky Páltól, aki végül a párt stratégiai alelnöki posztjára segítette Durayt.

A volt pártelnök felháborodottan utasította vissza Duray legutóbbi vádjait. Az Új Szónak elmondta: ha valakinek lehetett kapcsolata a titkosrendőrséggel, az éppen Duray volt, aki politikai okok miatt a 80-as években börtönben ült, majd 1989 előtt egész családjával az Egyesül Államokba utazhatott, ami abban az időben csak nagyon keveseknek adatott meg.

Visszamenőleg hitelteleníthetik a pártot

Felszólította utódját, Csáky Pált, az MKP új elnökét, hogy tegyen valamit Duray Miklós offenzívájának megakadályozása érdekében. A volt pártelnök kilátásba helyezte, hogy ha nem szűnnek meg az ellene irányuló vádaskodások, bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Huncsik Péter kommunikációs szakember szerint az utóbbi hetekben elhangzott vádaskodások utólag hiteltelenítik a Magyar Koalíció Pártjának elmúlt nyolc évét. A pártban nem volt belső összetartás, csak a hatalom tartotta egyben a szervezetet, nem pedig a belső értékek - tette hozzá az Új Szónak nyilatkozó Huncsik Péter.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást