Házak, már akár másfél millióért

Infostart
2007. április 6. 08:39
Akár másfélmillió amerikai is elveszítheti házát, lakását, ha nem sikerül gátat vetni a hitelnyújtó cégek követeléseinek. A vállalkozások olcsó kölcsönöket ajánlottak a gyanútlan ügyfeleknek, amelyek kamata aztán gyorsan emelkedett. Éppen ezért például Detroitban már egy új autó áráért is lehet családi házat venni.

Akár már 5,5 millió forintnak megfelelő összegért is hozzá lehet jutni sok családi házhoz az amerikai Detroitban, egy bungaló pedig csupán 250 ezer forintnyi dollárért megvásárolható.

Súlyosbodott ugyanis az Egyesült Államokat súlytó jelzálogválság, a legrosszabb helyzetben pedig az egykoron autóiparáról híres Detroit van.

Komoly krízis

A következő két évben akár 1,5 millió amerikai vesztheti el otthonát az arra felvett jelzálogkölcsön miatt. A válság főleg azokat az alacsony jövedelmű (nem első osztályú) ügyfeleket érinti, akik magas kamatú hiteleket vettek fel.

Nekik általában vonzóan alacsony kamatokkal adnak kölcsönt, majd néhány év után durván megemelik a törlesztőrészletket.

A pénzügyi vállalkozások munkatársait azzal vádolják, hogy nem adnak teljes körű tájékoztatást a hitelfeltételekről és saját költségeikről az ügyfeleknek. A pénz beszedésének nehézségei miatt több cég is csődbe ment vagy felvásárlásra került.

Keresik a megoldást

Néhány államban azt fontolgatják a vezetők, hogy a késedelmes fizetőket olcsó kölcsönökkel segítik ki a bajból, míg a Kongresszus nemzeti "mentőakcióról" és szigorúbb szabályozásokról egyeztet.

A nem első osztályú (sub-prime) hitelek célcsoportja általában az Amerikában élő kisebbség: őket általában a hasonló háttérrel rendelkező társaik keresik fel.

Személyes tragédia

Az 57 éves, mexikói születésű José Cortezt például egy kaliforniai cég spanyolul beszélő munkatársa kereste fel egy előnyösnek látszó hitellehetőséggel. A férfi végül megkötötte a szerződést, az angol nyelvű záradékot azonban nem olvasta el.

Újabb 30 ezer dolláros kölcsönt készült felvenni, amikor a hiteltartozása hirtelen 70 ezer dollárra "ugrott". Már korábban is 290 ezerrel tartozott, miközben fizetése mindössze 36 ezer dollár: havi keresete éppen annyi, mint a havi törlesztőrészlet.

"Nagyon boldog voltam és azt hittem, nem kell tovább bajlódnom a hitelkártyával vagy bármi mással, de ha pontosan elmondták volna, miről is van szó valójában, sohasem írom alá a szerződést" - mondta a férfi, aki feleségével és három gyerekével egy hatszobás házból egy egyszobás alagsori lakásba kényszerült.