Milliméteres ízeltlábúak miatt válhat szellemvárossá a település

Infostart
2007. március 30. 13:08
Troglobiták, aprócska, évmilliókkal korábban kialakult ízeltlábúak miatt hiúsult meg egy több milliárd dollár értékű bányabefektetés Ausztráliában. A bányavállalat azért nem termelheti ki a föld mélyén lapuló vasércet, mert a sötétséghez szokott állatfajok egyedei kipusztulhatnának.

A Rio Tinto bányavállalat azt remélte, hogy az évtized végéig kimerülő bánya mellett nyithat egy újat az Ausztrália nyugati részén fekvő Pilbara térségében, számításait azonban keresztülhúzta, amit az előzetes tanulmány feltárt.

Eszerint az új bánya területén olyan különleges élőlények tanyáznak, amelyek védettek, a feltárással pedig elpusztulnának.

A tizenegyféle troglobita, amelyek közül öt teljesen egyedülálló, kipusztul, ha a befektetés megvalósul.

Ízeltlábúak az emberek ellen

A legfeljebb 4 milliméteresre megnövő troglobiták távoli rokonai a pókoknak, testfelépítésükben emlékeztetnek azokra. Akkor alakultak ki, amikor Ausztráliát még esőerdő borította.

Tökéletesen alkalmazkodtak a sötétséghez: szemeik nincsenek, hosszú mellső lábaikat használják érzékelésre.

Az állatok jóléte azonban az emberekét veszélyezteti, hiszen a hamarosan kimerülő bányától függ Pannawonica települése, ahol 700 ember él.

Az egyik helyi vezető figyelmeztetett: ha a projekt nem valósul meg, a helység szellemvárossá válhat, hiszen az embereknek nem lesz megélhetésük.

Újabb akadály

A Rio Tinto rövid időn belül megint nehéz helyzetbe került: nemrég egyezett meg ugyanis arról, hogy érintetlenül hagy egy olyan területet, ahol az ausztrál őslakosok különleges emlékei találhatók, most pedig újabb akadályba ütközött.

A környezetvédelmi ügynökség szerint azonban a területen élő tizenegy troglobita fajnak különleges jelentősége van.

"Egyértelmű az üzenet: elfogadhatatlan, hogy bányászati célok az állatok kihalásához vezessenek" - mondta a nyugat-ausztráliai természetvédelmi tanács vezetője, míg a Rio Tinto fellebbezést tervez.