Egy ember volt csak, aki megérezte a Titanic katasztrófáját

Infostart
2007. március 30. 10:30
A Titanic katasztrófája óta először került nyilvánosságra a hajó egyik utasának levele, aki odaveszett az óceánjáró tragédiájában. A férfi azt írta feleségének: nem érzi magát biztonságban az elsüllyeszthetetlennek hitt óriáson.

Míg a legtöbb utast lenyűgözte a fejedelmi környezet, Alfred Rowe arról írt levelet feleségének a Titanicon, hogy úgy érzi, az óceánjáró "túl nagy" és "valós veszélyt jelent".

Az 59 éves brit üzletember texasi farmjára tartott, és egy nap elég volt neki ahhoz, hogy felismerje a 300 méter hosszú, több mint 46 ezer tonnás hajó veszélyeit.

Veszélyes erő

A Titanic-fejléces papírjára írt levélben a férfi beszámol a hajónak az SS New Yorkkal történt incidenséről is.

A Titanic a southamptoni kikötőben haladt el a lehorgonyzott New York mellett, amikor az erősen hullámzó nyomdokvize kiszakította a New York acélköteleit a horgonyzatból.

"Alig volt esélyünk arra, hogy elkerüljük az ütközést, és azt, hogy a New York lyukat üssön a hajótesten. A két hajó összeért, és csak annak a gőzösnek köszönhető, hogy nem ütött rajtunk léket a New York, amelyik arrébb tolta" - írta Alfred Rowe.

Megfagyott

A levelet az írországi Queenstownból, a Titanic utolsó megállójából adta fel szerzője 1912. április 11-én. Április 14-én az óveánjáró összeütközött egy jégheggyel és elsüllyedt.

A beszámolók szerint Alfred Rowe a baleset után egy úszó jéghegyre kapaszkodott fel. A Mackay-Bennett vontatóhajó talált rá halálra fagyva.

Földi maradványait visszaszállították szülővárosába, Liverpoolba, majd ott is temették el.

A levelet eddig nem hozták nyilvánosságra, a szerencsétlenül járt üzletember családja azonban most úgy döntött, árverésre bocsátja a különleges dokumentumot a férfi özvegyének naplójával együtt.

Különlegesség

Az árverést bonyolító aukciósház egyik munkatársa, Andrew Aldridge szerint a levél igazi unikum.

"A Titanic legtöbb utasa arról írt, milyen pompás és pazar a hajó. Úgy fogalmaztak: olyan, mint egy úszó palota. Alfred Rowe-t azonban nem nyűgözte le az óceánjáró, és úgy érezte, hogy veszélyben van. Úgy tűnik, volt valami előérzete azzal kapcsolatban, ami történt" - mondta.Túl nagynak érezte

Ennek ellenére Alfred Rowe leveléből az is kiderül, hogy rá is hatással volt a csodás környezet.

"Már jobban vagyok, nem gyötör annyira a nátha. Tegnap vettem egy kellemes török fürdőt, az jót tett" - írta.

Ugyanakkor panaszkodott is feleségének: "A hajó egyszerűen túl nagy. Alig lehet meglelni, mi hol van, és túl sokáig tart, amíg bárhová eljutunk."

Alfred Rowe 1879-ben költözött Texasba. Akkora befolyást szerzett Amerikában, hogy még egy települést is elneveztek utána. 1910-ben tért vissza Angliába, amerikai birtokát pedig évente kétszer látogatta meg.

Szomorú hír

Özvegye naplójában így írt az 1.523 ember életét követelő tragédia utáni várakozásról április 16-án: "Elolvastam az újságot, és minden reményem szertefoszlott, hogy Alfred biztonságban van. Semmi hír."

"Doktor Sewell kettő után átjött és közölte: az én kedvesem elment" - írta három nappal később Constance Rowe.