A pápa közölte: a pokol valóban létezik

Infostart
2007. március 27. 08:48
A pokol nem csak egy vallási szimbólum, hanem egy olyan hely, ahol a bűnösök valóban elégnek egy végtelen tűzben - monda a pápa.

XVI. Benedek szerint a modern időkben sok ember, közöttük hívők is elfelejtették, hogy ha nem sikerül hinniük abban, hogy elkerülhetik a bűnöket, azzal az örök kárhozatnak teszik ki magukat.

A pápa Róma egyik északi elővárosának egyházközsége által rendezett összejövetelen azt mondta: a pokol valóban létezik, és örökkön létezni is fog, még akkor is, ha senki sem beszél róla manapság.

A pápa azt is megjegyezte, hogy a bűnbocsánat a megbánók számára a katolikus hit egyik sarokköve. Emlékeztetett arra, hogy Jézus megbocsátott a házasságtörő nőnek, és megvédte attól, hogy megkövezzék.

A vatikáni tisztviselők elmondták, hogy a pápa, Róma püspöke egyszerűen beszélt, mint egy plébános. Az volt a célja, hogy megerősítse az új katolikus katekizmust, amely szerint a pokol mindörökké elválik Istentől. Mindez sokkal inkább szimbolikusan értendő, mint fizikailag.