Orkán után áradástól tartanak

Infostart
2007. január 19. 10:15
A vihar péntek reggelre átvonult Németország felett, de a széllökések változatlanul erősek és időközben kiadós esőzés indult meg, így feltételezhető, hogy a vihar okozta hatalmas károkat az elkövetkező napokban az árvíz is súlyosbítja majd.

A Kirill nevű orkán máris rekordot döntött, mert az ezredforduló óta Németországban még nem mértek 200 kilométer/óránál erősebb szelet. A vihar az országban eddig több mint tíz halálos áldozatot követelt, a sebesültek száma jóval száz fölött van.

A károk felmérése lassan megkezdődik, és az máris biztosra vehető, hogy több milliárd euró lesz a végső összeg.

Németország történetében először fordult elő, hogy az egész ország területén - csütörtök kora este - le kellett állítani a vasúti forgalmat, így sok ezren töltötték az éjszakát várótermekben, illetve fűtetlen szerelvényekben.

A kicsavart fák nemcsak a vasúti sínekre dőltek rá, hanem magasfeszültségű vezetékekre is, ezért az ország keleti területein mintegy 200 ezer háztartásban még most sincs áramszolgáltatás.

Az utak jó része is járhatatlanná vált, pedig a mentőalakulatok szünet nélkül dolgoznak a forgalom zavartalanná tételén.

Az iskolákban pénteken is szünetel a tanítás, és általában betegszabadságot jelenthetnek azok, akik képtelenek elérni munkahelyüket, mert még sokfelé nem közlekednek az autóbuszok és a helyiérdekű vonatok.

A meteorológia előrejelzése szerint a vihar ugyan fokozatosan veszít erejéből, de a tartós esőzés miatt a hétvégén sokfelé áradástól kell tartani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást