Támadás az athéni amerikai nagykövetség ellen

Infostart
2007. január 12. 07:09
Robbanás történt az athéni amerikai nagykövetségen, kevéssel 5 óra után. A görög főváros rendőrsége közölte: a missziót támadás érte.

A hatóság körbevette az épületet és kordonnal lezárta a közeli területet.

A robbanást, amely a szemtanúk és a járókelők szerint a főbejárat közelében következett be, a hatóságok szerint rakéta okozta, amelyet az utcáról lőttek ki, és amely az épület egyik mosdójában robbant fel.

Az Alfa görög magántelevízió arról számolt be, hogy a nagykövetség épületének homlokzatán egy körülbelül tízszer harminc centiméteres lyuk látható.

Helyi elemzők arra emlékeztetnek, hogy az országban korábban a néhány éve felszámolt November 17. nevű görög szélsőbaloldali terrorista szervezet használt rakétákat akcióihoz.

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy a nagykövetségen senki nem sérült meg.

A külképviselet pénteken nem nyit ki - tudatta Washington.

Tóth József, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az InfoRádióban elmondta: a támadás nem Magyarország ellen irányult és magyar sérültről sem értesült.

Hozzátette: eddig senki nem vállalta magára az akció elkövetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tóth József athéni magyar nagykövet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást