Pénteken élénk spekuláció kezdődött a nemzetközi médiában Szaddám Huszein szombati kivégzéséről. Nuri Al-Maliki iraki miniszterelnök ugyanis azt mondta: nem fognak késlekedni az ítélet végrehajtásával, és hozzátette, az aki elutasítja Szaddám kivégzését, az az általa megöletett mártírok emlékét sérti.
A spekulációt csak erősítette, hogy vasárnap kezdődik egy vallási ünnep, és az iraki törvények szerint ilyenkor nem szabad kivégzést rendezni.
Hol van Szaddam?
Husszein egyik ügyvédje ezek után azt mondta az Al-Jazeera hírcsatornának, hogy a volt diktátort már szombaton felakaszthatják. Erre utalt az is, hogy az ügyvédeket felszólították: vegyék magukhoz Szaddám Huszein személyes tárgyait. A védők emellett az este közölték: az amerikaiak átadták Szaddámot az iraki hatóságoknak. Bár Huszein felett az iraki kormány rendelkezik, biztonsága érdekében eddig amerikai katonák vigyáznak rá.
Csak utána akarnak beszélni róla
Az iraki hatóságok nem akarnak egyértelműen fogalmazni a kivégzés idejéről, mert tartanak attól, hogy egyes csoportok erőszakos akciókat időzítenének a megadott időpontra. Csak annyit tettek egyértelművé, hogy az eseményről videofelvételt készítenek és azt a kivégzés után közzétehetik - a médiát azonban nem engedik a helyszínre.
Láthatják-e a nézők Szaddám halálát?
A halál ábrázolásától általában tartózkodó nyugati tévécsatornák közben azt próbálják kitalálni: hogyan tudósítsanak az etikai szabályzatuknak megfelelő módon a kivégzésről.
Az ABC és CBS amerikai adók közölték: nem fogják leadni teljes hosszában a felvételt, ha megkapják az iraki hatóságoktól. Nem tudni, hogy mire készül a CNN, vagy a szintén amerikai Fox News, vagy a pánarab AL-Dzsazíra, amely a közvélekedéssel ellentétben eddig nem mutatott be kivégzést.