Összevissza beszél az ügyvezető miniszterelnök?

Infostart
2006. december 18. 10:50
Továbbra is vontatottan haladnak a cseh koalíciós tárgyalások. Elemzők szerint még legalább egy hónapig kell várni az új kormány létrehozására.

Mirek Topolánek a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott ügyvezető miniszterelnök eredetileg múlt péntekre ígérte az államfőnek a koalíciós tárgyalások befejezését, ám később halasztást kért.

Egy vasárnapi televíziós vitaműsorban a választások győztes polgári demokraták elnöke új menetrendet vázolt fel, szerinte csütörtökig megszülethet a koalíciós szerződés, január végére pedig bizalmi szavazást kérhetnek reformpárti kormány számára.

Az ODS elnöke jelenleg a kereszténydemokrata néppárttal és a zöldekkel folytat koalíciós tárgyalásokat. A cseh lapok kommentárjai szerint Topolánek az elmúlt hetekben több ígéretét nem tartotta be.

Először december 6-ra, majd szilveszterre ígért új kabinetet. A Mladá Fronta Dnes cikkírója szerint az ODS elnöke valószínűleg még most sem tudja, milyen kormányt alakít majd, s miként szerzi meg a szükséges számú támogató szavazatot.Mirek Topolánek egyébként nem zárta ki, hogy sikerül megszereznie a cseh szociáldemokraták parlamenti frakciójából kivált képviselő támogató voksát. A honatya ezt azonban cáfolta, ám viselkedése és nyilatkozatai meglehetősen ellentmondásosak.

Jiri Paroubek szociáldemokrata pártelnök továbbra is azt állitja, pártját nem lehet megkerülni a kormányalakítási tárgyalások során.

Csehországban immár hetedik hónapja tart a belpolitikai válság. A júniusi parlamenti választások után a három jobboldali párt és a két baloldali politikai tömörülés egyaránt száz-száz mandátumot kapott, s azóta képtelenek egyezségre jutni az új kabinet összetételéről.

Az eddigi kormányalakítási kísérletek rendre meghiúsultak. Az államfő a harmadik sikertelen próbálkozás után javaslatot tehet a képviselőház feloszlatására, ami új parlamenti választások kiírását jelentené.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást