Legalább nyolcvan menekült fulladt a tengerbe

InfoRádió / MTI
2006. december 18. 14:44
Legalább 80 afrikai menekült meghalt a hét végén, miután elsüllyedt az őket szállító bárka Szenegál partjainál - közölte a spanyol vöröskereszt egyik tisztviselője.

Ass Seck szerint a bárkán mintegy 150-en utaztak, közülük kéttucatnyit sikerült kimenteniük a helyi halászoknak.

A hatóságok megerősítették, hogy 24 embert kimentettek, de a halálos áldozatok számát nem közölték, mondván, hogy a rendőrség még nem fejezte be a túlélők kihallgatását.

Más tisztviselők közölték, hogy a kimentett emberek teljesen kiszikkadtak és lefogytak a többnapos hajóút alatt.

A bárka december negyedikén indult a Szenegál déli részén fekvő Djifferből, és több mint 300 kilométert tett meg az észak-szenegáli Saint-Louisig.

Az Afrika partjaitól a spanyol Kanári-szigetekre induló bárkákon általában 40-50-en, időnként ennél többen utaznak. Ebben az évben menekültek ezrei érték el a Kanári-szigeteket Szenegálból és Mauritániából. Eközben több száz illegális bevándorló lelte halálát a viharos vizeken.

Szenegál és Spanyolország augusztusában állapodott meg a parti vizek közös ellenőrzéséről annak érdekében, hogy útját állják a Kanári-szigetekre irányuló menekültáradatnak.