Lehallgatták a miniszterelnököt, 19 milliárdos büntetés

Infostart
2006. december 15. 11:29
Görögországban 76 millió euróra (19 milliárd 200 millió forintra) büntették a Vodafone mobilszolgáltatót, mivel felelősnek találták Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök törvénytelen lehallgatásában.

A görög bizottság döntése szerint a Vodafone nem védte megfelelően saját hálózatát, így az ismeretlen hackerek a 2004-es athéni olimpia idején lehallgathattak vezető görög politikusokat.

A testület 76 millió euróra (mintegy 19 milliárd 200 millió forintra) büntette a szolgáltatót. A Vodafone görögországi leányvállalata közölte: bíróságon támadja meg az ítéletet.

Ismeretlen elkövetők

A hackerek 106 Vodafone-felhasználót hallgattak le, köztük a miniszterelnököt, katonai főtiszteket, emberi jogi aktivistákat és újságírókat. A lehallgatást az olimpiai játékok (azaz 2004. augusztusa) előtt kezdték és egészen 2005. márciusáig folytatták.

Az ügyben indult nyomozás nem tudta felderíteni, ki állhat a lehallgatás mögött, az egyetlen hibás a jelek szerint a Vodafone, amely nem védte megfelelően a hálózatát.

A héttagú görög bizottság a tervek szerint az ügyben meghallgatja a svéd Ericsson vállalatot is.

Ellenzékieket is lehallgattak

Theodore Rousszopulosz kormányszóvivő szerint az érintett telefonok között volt Kosztasz Karamanlisz kormányfőn kívül számos miniszter, egy volt, jelenleg ellenzéki tárcavezető és más politikusok mobilja is. Részletek itt!

Magyarországon elképzelhetetlen?

A polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár közlése szerint ilyen eset Magyarországon nem fordulhat elő.

"Nem jelzőrendszer van Magyarországon, hanem olyan rendszer, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy bizalmas kormányzati telefonbeszélgetéseket illetéktelenek lehallgathassanak" - fogalmazott Tóth András.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást