Megszólalt a kémügy egyik gyanúsítottja

Infostart
2006. december 13. 13:01
Az Alekszandr Litvinyenko orosz titkosügynök rejtélyes halálával kapcsolatban kulcsszemélynek tartott Dmitrij Kovtun orosz üzletember Moszkvából telefoninterjút adott a Spiegel hírmagazin tévéműsorának és ebben hangsúlyozta, hogy megítélése szerint Londonban került érintkezésbe a sugárzó polóniummal még október közepén, amikor találkozott Alexander Litvinyenkóval.

Dmitrij Kovtun a nyilatkozattal cáfolta azt a feltételezést, hogy november elsején ő szállította Londonba azt a radioaktív anyagot, amely Alekszandr Litvinyenko szervezetébe jutva halálos méregként hatott a volt ügynökre.

Dmitrij Kovtun a telefoninterjúban bocsánatot kért a német közvéleménytől, amiért ekkora bonyodalmat okozott hamburgi látogatásaival. Tény, hogy az orosz üzletember október utolsó napjait Hamburgban, volt felesége, majd annak édesanyja lakásán töltötte.

Az asszonyt és két gyermekét, valamint jelenlegi élettársát időközben egy hamburgi kórházban kezelik, hogy kiderítsék, a lakásban elszenvedett sugárhatás milyen sérüléseket okozott náluk. A nyomozás során kiderült, hogy Kovtun hamburgi tartózkodási helyein radioaktív sugárzás mutatható ki.

Az orosz üzletember november elsején Hamburgból érkezett Londonba, ahol a Millenium Hotelben találkozott Alekszandr Litvinyenkóval. A brit rendőrség feltételezi, hogy a szálloda bárjában juttatták Litvinyenko szervezetébe az emberi testet gyorsan romboló polonium 210-et.

A volt ügynök november 23-án halt meg egy sugársérülésre szakosodott londoni kórházban. Dmitrij Kovtun a Spiegel hírmagazin tévéműsorának nyilatkozva elmondta, hogy őt is sugárzás-veszéllyel kezelik egy moszkvai kórházba, de állapota napról napra javul, ezért valószínűleg már napokon belül haza engedik.

A német rendőrség eddig nem kapott értesítést arról, hogy melyik kórházban ápolják Kovtunt és abban sem biztos, hogy kihallgathatja-e az üzletembert. Némi derűlátásra ad okot az a bejelentés, hogy az ügy hátterének felderítésébe bekapcsolták az Interpolt is.

A nemzetközi nyomozószervezet moszkvai megbízottja, Timur Lahonyin közölte, hogy így akarják biztosítani, valamennyi adat kölcsönös kicserélését a brit, a német és az orosz rendőrség között.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást