"Nagyon valószínű" egy karácsonyi terrortámadási kísérlet

InfoRádió / MTI
2006. december 10. 12:31
"Nagyon valószínű", hogy terrortámadást próbálnak meg elkövetni Nagy-Britanniában karácsony tájékán - jelentette ki vasárnap a brit belügyminiszter.

John Reid az ITV kereskedelmi televízió vasárnap délelőtti politikai magazinműsorában hangsúlyozta: a Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszély "nagyon erős".

A brit belügyminiszter szerint a brit terrorellenes hatóságoknak több tucatnyi, "harminc vagy e körüli" nagyszabású támadási tervről van tudomásuk.

Hasonlóan nyilatkozott a brit belső elhárítás vezetője is

A brit belső elhárítás, az MI5 vezetője éppen egy hónapja kiszivárgott, zárt szakmai közönség előtt elmondott beszédében szintén "harminchoz közelinek" nevezte azoknak a konkrét terrortámadási terveknek a számát, amelyekről a szolgálat jelenleg tud.

Eliza Manningham-Buller novemberi előadásában azt mondta: a tavaly július 7-ei, 52 halálos áldozattal járó londoni merényletsorozat óta a brit elhárításnak - a rendőrséggel, a külső elhárítással (MI6) és a kormánnyal együttműködve - öt további nagyszabású terrortámadási tervet sikerült meghiúsítania, "százak, sőt valószínűleg ezrek életét megmentve".

Az MI5 vezetője hozzátette: az elhárításnak és a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának jelenleg kétszáz, hazai és külföldi terrorcselekmények kitervelésén és megszervezésén aktívan dolgozó csoport van a célkeresztjében, összesen ezerhatszáz azonosított taggal.

Reid: soha nem garantálható a száz százalékos siker

John Reid belügyminiszter vasárnapi tévényilatkozatában kijelentette: nagy a valószínűsége annak, hogy e csoportok karácsony tájékán terrorakciót kísérelnek meg. Reid szerint a terrorelhárításban soha nem garantálható a 100 százalékos siker, jóllehet a biztonsági szolgálatok "100 százalékos erőfeszítést fejtenek ki".

Times-értesülés: szigorítják az útlevelek kiadását

A The Sunday Times értesülése szerint a brit belügyi hatóságok jövő tavasztól csak személyes interjúk után állítanak ki új útleveleket a kérelmezőknek.

A jelenlegi rendszer alapján a postán feladott útlevélkérelmekre egy héten belül kiadják az útiokmányt, de a vezető vasárnapi brit lap által látott belső kormányzati leirat szerint márciustól ez megszűnik, és minden kérelmezőnek el kell utaznia a legközelebbi útlevélirodába, személyes kikérdezésre. Ez várhatóan hat hétre növeli az útlevelek kiállítási idejét.

A tervek szerint ezt a rendszert 2008-2009-től a már meglévő útlevelük meghosszabbításáért folyamodókra is kiterjesztik.

Washingtont aggasztja a jelenlegi rendszer

A szigorítás a lap szerint a biometrikus adatokat tartalmazó személyi igazolvány tervezett nagy-britanniai meghonosításának előkészítése.

Nyári londoni sajtóértesülések szerint az amerikai hatóságokat komolyan aggasztja, hogy a jelenlegi brit útlevélrendszerben bármely brit állampolgár különösebb biztonsági ellenőrzés nélkül juthat olyan útiokmányhoz, amely vízummentes beutazást tesz lehetővé az Egyesült Államokba.