Meghalt Augusto Pinochet

InfoRádió / MTI
2006. december 10. 18:57
Meghalt Augusto Pinochet volt chilei diktátor, aki 1973 és 1990 között irányította a dél-amerikai országot - jelentette vasárnap a chilei televízió. A 91 éves exdiktátor halálát szívelégtelenség okozta.

Pinochetet családtagjaitól körülvéve, délután 14 óra 15 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 45 perckor) érte a halál az állapotában bekövetkezett hirtelen romlás után, amikor ismét az intenzív osztályra vitték át - erősítette meg a kórház előtt Juan Ignacio Vergara doktor, a néhai diktátort kezelő orvoscsoport szóvivője. Hozzátette, hogy az intézmény később ad közre részleteket a halál körülményeiről.

A rendőrség kordont vont a kórház köré. A volt elnök támogatóinak egy kis csoportja a bejárat előtt maradt, Pinochetet éltetve és a chilei himnuszt énekelve.

Az államcsínnyel hatalomra jutott volt diktátor két héttel ezelőtt először ismerte el politikai felelősségét az elkövetett cselekményekért.

Augusto Pinochet elnöksége idején több mint 3 ezer ember lett politikai gyilkosság áldozata, több ezer ember pedig eltűnt vagy börtönbe került Chilében, ahol 1990 óta több tucat per indult ellene az emberi jogok megsértése miatt.

A volt diktátort bukása után többször letartóztatták, a leghosszabb ideig, 16 hónapig, Londonban tartották őrizetben 1998 és 2000 között.

Bűnei ellenére sok honfitársa szerette és úgy tekintett rá, mint aki megmentette Chilét a marxizmustól. Támogatói körében is megütközést keltett azonban, amikor 2004-ben napvilágra került, hogy off-shore bankokban vezetett titkos számláin mintegy 27 millió dollár pihen. Az összeg pontos eredetét azóta sem sikerült kideríteni.

Az 1970-es és 1980-as évek egyik legismertebb dél-amerikai diktátora december 3-án infarktus és tüdőödéma miatt került be a santiagói katonai kórházba, ahol felvette a betegek kenetét is. Egy katéteres kezelésnek köszönhetően az orvosoknak mégis sikerült javulást elérni állapotában, és csütörtökön elhagyhatta az intenzív osztályt.Augusto Pinochet 1915. november 25-én született Valparaisóban. A gyalogsági tisztképző, majd a katonai akadémia elvégzése után a hadiakadémia instruktora lett.

1966-ban megkapta a dandártábornoki rangot, 1969-ben a chilei hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki.

Hatalomátvétel és ámokfutás


1973-ban katonai puccsot szervezett Salvador Allende államfő baloldali kormánya ellen, és négytagú katonai junta élén átvette a hatalmat.

1974 decemberében formálisan is elnökké nyilváníttatta magát, s kemény jobboldali diktatúrát vezetett be. Betiltotta a politikai pártokat, felfüggesztette a szakszervezetek működését, bebörtönöztette a baloldali politikusokat, kíméletlenül leszámolt ellenfeleivel.

Uralma alatt több mint háromezer embert öltek meg politikai okokból vagy nyilvánítottak eltűntté, 27 ezer embert pedig megkínoztak.

Sikeres gazdasági reformok

A gazdaságban szigorú monetáris politikát, szabadpiaci reformokat vezetett be, Chilét a gazdasági átalakulás mintaképévé változtatta.

17 esztendős uralma végére rendszere belpolitikailag, a kormány pedig külpolitikailag csaknem teljesen elszigetelődött.

A háttérből is diktált

A nagy hazai és nemzetközi nyomás hatására 1990-ben kénytelen volt lemondani államfői tisztségéről, de a hadsereg főparancsnokaként az ország erős embere maradt.

1998 márciusában e tisztségéről is lemondott, de rögvest örökös szenátornak nevezték ki, ami életre szóló mentességet biztosított számára a hazájában addig beterjesztett 14 vádemelési indítvány alól. (Örökös szenátori címétől 2002-ben vált meg.)

Az 1998-as lemondások és kinevezések közepette a chilei fegyveres erők tábornoki kara tiszteletbeli hadseregparancsnokká nevezte ki.

Hatékony ügyvédek

Pinochetet nem sikerült bíróság elé állítani bűneiért, noha 2000 óta több beadvány esetében is feloldották mentelmi jogát. Õrizetbe vételére 1998 októberében, londoni gyógykezelése idején került sor a chilei katonai junta ügyeit vizsgáló spanyol bíró letartóztatási parancsára.

Letartóztatása hatalmas nemzetközi politikai és diplomáciai vihart kavart, végül 17 hónapi nagy-britanniai kényszer-tartózkodás és hosszas jogi procedúra után, 2000. március 3-án hazatérhetett Chilébe.

Kérdéses elmeállapot

A cukorbeteg, enyhe fokú elbutulásban szenvedő agg politikus azóta többször kapott szélütést, (egyszer már az utolsó kenetet is feladták neki), és egészségi állapota miatt időről időre kórházba kell vinni.

Pinocehetet az elmúlt években több ügyben is megfosztották mentelmi jogától, vádat emeltek ellene gyilkosságban való bűnrészességért a Halálkaraván elnevezésű katonai különítmény vérengzésével, a chilei baloldal száznál több tagjával végző Colombo-akcióval kapcsolatban, sőt adócsalásért és korrupcióért is.

2005 végén rövid ideig házi őrizetben is volt, de a tárgyalásokat újra és újra elhalasztják megromlott egészségi állapota miatt, jóllehet az orvosok szerint elmeállapota nem zárja ki, hogy bíróság elé állítsák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bogóné Jehuda Rozália, a Kopint Datorg koordinációs igazgatója Pinochet gazdaságpolitikájáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Dömény János Latin-Amerika-szakértõ Pinochet hatalomra jutásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Augusto Pinochet életrajza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást