"Október 23-a szégyen egész Európára"

Infostart
2006. december 7. 14:54
Az Európai Néppárt szabadságjogi munkacsoportja meghallgatást tartott az október 23-i budapesti rendőri fellépésről. Szájer József, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője az InfoRádióban elmondta: a meghallgatás nagy érdeklődés mellett zajlott.

A meghallgatáson magyar országgyűlési képviselők, jogvédő szervezetek vezetői, büntetőjogászok és az események szemtanúi vettek. Videóüzenetet küldött többek között Herczeg Géza, a Hágai Nemzetközi Bíróság korábbi bírája, nemzetközi jogászprofesszor, valamint Camiel Eurlings, az európai néppárt holland alelnöke.

A hallgatóságban számos európai parlamenti képviselő is ott ült, például Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke is - tette hozzá Szájer József.

A Fidesz színeiben megválasztott európai parlamenti képviselő kérdésre válaszolva közölte: az október 23-i budapesti jogsérelmek nem Magyarország belügyei, de ő is sajnálja, hogy nem sikerült a magyar parlamentben kivizsgálni a történteket.

A eset súlyosságát a politikus szerint az is érzékelteti, hogy Camiel Eurlings úgy fogalmazott: "ami október 23-án Budapesten történt, az szégyen egész Európára".

Szájer József hozzáfűzte: ha valaki gyakorolni akarja a szabadságjogait, és közben megverik, az nemcsak emberjogi sérelem, hanem a méltóságán esett sérelem is.

Szent-Iványi: nem oldja meg a problémákat a meghallgatás

Az Európai Liberális Demokraták európai parlamenti képviselője szerint a néppárti frakció meghallgatása nem használt Magyarország nemzetközi megítélésének, ami egyébként is sokat romlott az utóbbi időben.

Az Európai Parlamentnek nincs ebben a kérdésben közvetlen jogosítványa, a problémák megoldásához nem járul hozzá ez a meghallgatás - tette hozzá az InfoRádiónak Szent-Iványi István.

Az SZDSZ listáján megválasztott képviselő azt mondta: ezt a vizsgálatot Magyarországnak kell lefolytatnia, de másfél hónap alatt már régen be kellett volna fejezni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szent-Iványi István a meghallgatásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást