Szexuálisan zaklatták az őrizeteseket

InfoRádió / MTI
2006. december 5. 16:39
Elmarasztalta Törökországot az őrizetesek kihallgatásánál alkalmazott kegyetlen bánásmód miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága.

A testülethez három nő fordult beadvánnyal, akiket egy illegális török kommunista szervezetben való részvétellel gyanúsítottak és 1998 márciusában előzetes letartóztatásba helyeztek.

A három nő azt állította, hogy az előzetes letartóztatás alatti kihallgatásukkor halálosan megfenyegették, szexuálisan zaklatták, bántalmazták őket.

A bíróság kimondta, hogy mivel a török kormány nem adott hihető magyarázatot a nők sérüléseinek keletkezésére, azok csakis kínzásnak tulajdoníthatóak, amiért a török kormány a felelős.

A három nőnek 7-10 ezer euró közti összegeket ítéltek meg.