A vandalizmus ellen a rendőrség képtelen volt eredményesen fellépni, ezért fordult Schweinfurt város polgármestere idén ősszel az úgynevezett fekete seriffekhez, akikkel vidéki településeken már korábban jó tapasztalatra tettek szert.
Az érintett tartomány, Bajorország belügyminisztere viszont megdöbbenéssel nyilatkozott a döntésről, amely szerinte már-már amerikai állapotok eluralkodásáról tanúskodik, és egyben védelmébe vette az állami költségvetésből fizetett rendőrséget.
A polgármester azzal replikázott, hogy a szorult helyzetbe került polgároknak nemegyszer másfél órát kellett várniuk a kihívott rendőrökre. A vita nem új keletű és legtöbbször pénzügyi indokokkal érvelnek a felek.
A kormány a szigorú takarékosságra hivatkozva utasítja el a rendőrség létszámának növelésére irányuló kérelmeket, a magán biztonsági cégek pedig éppen előnyös ajánlataikkal igyekeznek teret nyerni.
A rendkívül súlyos anyagi problémákkal küzdő Berlin már néhány éve magánvállalkozásokat vesz igénybe tartományi intézmények védelmére, mert ezáltal nem kényszerül a rendőri létszám bővítésére és viszonylag szűk keretből gondoskodik a középületek biztonságáról.
A főváros példájából okulva Frankfurtban is szorosra fűzték az együttműködést a magán biztonsági cégekkel és még a nyomozásokba is bevonják ezen vállalkozások detektívjeit.