Egész Európát érinti a volt orosz ügynök halála?

Infostart
2006. december 4. 09:23
Az Európai Tanács elé viszi a brit belügyminiszter a megmérgezett volt orosz ügynök, Alekszandr Litvinyenkó ügyét. John Reid bejelentette: a szervezet hétfői, brüsszeli ülésén szeretne információt cserélni európai kollégáival. Közben újabb gyanúsított, Andrej Lugovoj, a KGB-ügynökből lett milliomos vállalkozó neve merült föl.

Lassan európai méretűvé válik Alekszandr Litvinyenko megmérgezése és halála. Legalábbis erre utal, hogy John Reid brit belügyminiszter bejelentette: az Európai Tanács hétfői ülését arra szeretné felhasználni, hogy tanácskozzon partnereivel.

"A következő napokban az ügy kiszélesedik és nem csak Nagy-Britanniát érinti majd. Hétfőn az Európai Tanács ülésén leszek és megpróbálok majd információkat cserélni kollégáimmal. Az egészségügyi hatóságok már megkezdték a kapcsolatfelvételt a hasonló európai szervezetekkel, a rendőrség pedig belföldön és bárhol külföldön is nyomoz majd" - fogalmazott a brit belügyminiszter.

Már hétfőn Moszkvába utaznak brit rendőrök

A BBC brit közszolgálati médium úgy tudja, a londoni Metropolitan Police kilenc antiterrorista munkatársa akár már hétfőn Moszkvába utazik, hogy megpróbáljon értesüléseket szerezni a volt KGB-tiszt meggyilkolásáról.

A The Times ugyanakkor úgy értesült, hogy a Scotland Yard emberei szeretnének kikérdezni több orosz üzletembert, aki között állítólag a mérgezés egyik fő gyanúsítottja is szerepel.

Rendőrségi vezetők már tájékoztatták a brit kormány tagjait a férfi személyazonosságáról, valamint arról, hogy a férfi Alekszandr Litvinyenko novemberi megmérgezése előtt többször is Londonba utazott.Az új gyanúsított: Andrej Lugovoj

Az öt üzletember között (akikkel a brit terrorelhárítók találkozni akarnak) szerepel Andrej Lugovoj, a KGB-ügynökből lett milliomos vállalkozó is, aki október 16. után háromszor is a brit fővárosba utazott, ahol négyszer is találkozott Litvinyenkóval, mielőtt az halálos méregadagot kapott volna.

A két férfi 1997-ben ismerkedett össze, amikor Andrej Lugovoj az akkor Borisz Berezovszkij oligarcha tulajdonában lévő egyik tévéállomás munkatársa lett. A milliárdos válllakozó alkalmazta Alekszandr Litvinyenkót is.

Biztonsági források szerint Andrej Lugovoj jelenleg is szoros kapcsolatot ápol a KGB utódszervezetével, az FSZB-vel. A férfi egyébként tagadja, hogy köze lenne Litvinyenkó meggyilkolásához és szeretné tisztázni a nevét.

Ezt nem fogja megkönnyíteni, hogy a brit rendőrség mindkét szállodában, ahol Lugovoj megszállt, valamint azon a British Airways-járaton, mellyel Londonba utazott megtalálták a polonium-210 nyomait. Ezzel a szerrel mérgezték meg Alekszandr Litvinyenkót.Bajnokok Ligája-meccs, mint alibi?

Ráadásul vasárnap délután a meggyilkolt volt ügynök közeli barátja, Alex Goldfarb közölte, hogy Litvinyenko halálos ágyán azt mondta: Andrej Lugovoj az egyik gyanúsítottja.

A milliomos üzletember két kollégájával együtt november 1-jén Londonban tartózkodott, ahol az Arsenal - CSZKA Moszkva Bajnokok Ligája mérkőzést nézték meg.

A meccs előtt mindhárman találkoztak Litvinyenkóval a Grosvenor Square-en található Millenium Hotelben. A rendőrség most azt találgatja, hogy a mérkőzés nem csak fedőeseményként szolgált-e.

Andrej Lugovoj közben ellentámadásba ment át és azt állítja, hogy nála, valamint családjánál is kis mértékben kimutatták a polonium-210-et, ami szerinte arra utal, hogy őket is megpróbálták megmérgezni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sárközi Mátyás londoni összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást