Megérkezett Törökországba a pápa

InfoRádió / MTI
2006. november 28. 12:28
Törökországba érkezett a pápa, aki négynapos látogatásán egyebek mellett enyhíteni próbál majd azon a feszültségen, amelyet szeptemberi regensburgi előadásával váltott ki az iszlám világ és a Nyugat között.

XVI. Benedeknek pápaként ez az első látogatása egy muzulmán országban. Római elutazása előtt őszinte barátságáról biztosította a vendéglátó országot, azután, hogy csaknem három hónappal ezelőtt heves indulatokat váltottak ki az iszlámmal kapcsolatos szavai.

A katolikus egyházfő több ízben kifejezésre juttatta sajnálkozását, és ezúttal "szívből jövő üdvözletét" tolmácsolta a török népnek.

Mint mondta: törökországi útjának célja a két kultúra közötti megértés és párbeszéd előmozdítása "a nyugati és a muzulmán kultúra között hidat képező országban".

A kormányfő szerint a pápa támogatja Ankara EU-tagságát

XVI. Benedek pápa támogatja Törökország európai uniós csatlakozását - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, miután tárgyalt a katolikus egyházfővel.

Azt mondta, nem politikus, de azt kívánja, hogy Törökország váljon az EU tagjává - mondta Erdogan, hozzáfűzve, hogy ő arra kérte az egyházfőt, támogassa az ország EU-csatlakozását.

A pápai látogatás ellen néhány tucatnyi ember tüntetett az ankarai vallásügyi és kulturális minisztérium előtt.

XVI. Benedek még bíboros korában, hevesen ellenezte Ankara uniós csatlakozását, és ő volt az is, aki el szerette volna érni: az unió alkotmányos szerződése utaljon Európa keresztény gyökereire, kultúrájára. Részletek itt!