Egyetlen orvlövész végezte ki az öt vadászt

Infostart
2006. november 28. 10:43
Egy család öt férfi tagját ölték meg egy vadászkiránduláson, Görögországban. A rendőrség szerint egy magányos gyilkos végzett a fiatalemberekkel. Az áldozatok rokonai szerint a férfiaknak azért kellett meghalniuk, mert valamilyen illegális cselekmény szemtanúi voltak.

Az öt fiatal férfit egy erdős területen ölték meg Athéntól mintegy 280 kilométerre északnyugatra. A rendőrség szerint a tettes egy képzett lövész volt, aki először messziről, majd közelről lőtt áldozataira.

Elképzelhető, hogy a gyilkos is megsérült, mivel olyan vérmintát találtak a helyszínen, amely nem egyezett a meggyilkolt férfiakéval.

A rendőrségi nyomozás az Agrínion környéki földművelő és vadászó közösségekre fókuszál, annak érdekében, hogy kiderítsék: lehet-e bosszú, vagy harag az öldöklés hátterében.

A BBC athéni tudósítója szerint a rendőrség azt gyanítja, hogy a fiatalemberek ismerték a gyilkost. A ballisztikai vizsgálat szerint a halálos lövéseket ugyanabból a fegyverből adták le.

A fiatalembereknek haláluk előtt sikerült lövéseket leadniuk vadászfegyvereikből, ezért a rendőrség ellenőrzi a nyugat-görögországi kórházakat, nem láttak-e el valahol lőtt sebbel jelentkező sérültet. A rendőrök átvizsgálják a helyi farmerek, juhászok és vadászok lőfegyvereit.

Az áldozatok - két testvér és három unokatestvérük - családtagjai szerint nem harag áldozatai lettek a fiatalemberek. Egyikük azt mondta: szinte teljesen biztosak abban, hogy "a fiúk valami fontosat, valami illegálisat láttak, ezért hallgattatták el őket a gyilkosok örökre".