Az elnöki hivatal szóvivője megerősítette a Der Spiegel értesülését, hozzátéve: Horst Köhlert a hivatal már korábban tájékoztatta, és az államfő néhány héttel ezelőtt áttanulmányozta a Stasi rá vonatkozó aktáit.
A keletnémet állam titkosszolgálata már a nyolcvanas évek elején figyelte Horst Köhlert, aki a német szövetségi pénzügyminisztérium magas rangú munkatársaként az NDK-ban járt. Ezt követően a Der Spiegel információi szerint éveken keresztül figyelték a politikust.
A Stasi rendszeresen kémkedett olyan nyugatnémet politikusok után, akik az NDK-ban tettek látogatást.
Korábban már ismertté vált, hogy a Stasi az 1968 és 1972 közötti bonni parlament legtekintélyesebb tagjai közül többet megfigyelt, és aktát vezetett róluk. Köztük szerepelt Willy Brandt egykori kancellár, Herbert Wehner, a szociáldemokrata Bundestag-frakció korábbi elnöke, valamint Franz Josef Strauss, a bajor CSU elnöke, aki az ötvenes években védelmi miniszter volt a szövetségi kormányban.