Albánia fogadja be a guantanamóból szabadult három foglyot

InfoRádió / MTI
2006. november 18. 10:35
Az amerikai hatóságok szabadon engedtek három terrorizmussal gyanúsított személyt a guantánamói börtöntáborból, miután többé nem számítanak "ellenséges harcosnak" - jelentette be a Pentagon.

Az algériai, üzbég és egyiptomi őrizetes befogadását az albán kormány vállalta, és az amerikai védelmi minisztérium szerint Albániában lehetővé válik számukra, hogy új életet kezdjenek.

Ez a három fogoly volt az utolsó a közül a harmincnyolc közül, akikről az amerikai hatóságok egy felülvizsgálat során megállapították, hogy többé nem számítanak ellenséges harcosoknak.

Hónapokig tartott, amíg az amerikai külügyminisztérium talált olyan országokat, amelyek hajlandóak voltak befogadni terrorizmussal gyanúsított volt foglyokat.

Jelenleg mintegy 430 foglyot őriznek még a Kubában fekvő guantánamói börtöntáborban. Az amerikai kormányzat közülük mintegy 60-80-at akar katonai törvényszék elé állítani, mintegy 110-et pedig vissza akar küldeni hazájába vagy más befogadó országba.

Azt nem tudni, hogy a fennmaradó mintegy 250 fogollyal mit szándékoznak tenni. Az amerikai védelmi minisztérium adatai szerint 2002 óta megközelítőleg 345 foglyot engedtek szabadon a guantánamói börtöntáborból.