Háborús bűnökkel vádolják az amerikai védelmi minisztert

Infostart
2006. november 15. 16:49
A német államügyészség megerősítette, hogy egy nemzetközi jogászcsoport keresetet nyújtott be a távozó amerikai védelmi miniszter felelősségre vonására az Irakban és a guantanamói támaszponton őrzött foglyok kínzása miatt.

Donald Rumsfeld ellen nem ez az első kereset, amelyet a német ügyészségen terjesztettek elő. A vád két évvel ezelőtt is az volt, hogy Rumsfeld közvetve bűnös az Irakban és a kubai amerikai támaszponton, Guantanamóban őrzött foglyok kínzásáért, illetve bírósági eljárás nélkül történő fogvatartásáért.

A német bíróság akkor nem marasztalta el az amerikai külügyminisztert. A keresetet most beadó nemzetközi jogászcsoport mégis bízik a sikerben.

Szóvivőjük utalt arra, hogy 2004-ben azért nem jártak eredménnyel, mert akkor még folyt a vizsgálat a foglyokkal szemben tanúsított hatósági magatartásról az Egyesült Államokban.

Mostanra egyértelmű lett, hogy az Egyesült Államokban nem lehet vezető beosztású politikusokat felelősségre vonni ebben az ügyben. A német törvények azonban lehetővé teszik az úgynevezett háborús bűnök üldözését még akkor is, ha a tettet nem Németországban követték el.

A távozó amerikai védelmi miniszter szóvivője komolytalannak minősítette a jogászcsoport keresetét.

Az ügyvédek jelezték, ha nem járnak sikerrel, akkor Franciaországban vagy Spanyolországban is bírósághoz fordulnak jogorvoslásért.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást