Kétszer fejbelőtték az igazgatót

InfoRádió / MTI
2006. november 14. 12:26
Lelőtték Moszkvában az egyik orosz olaj- és gázipari szervezet vezetőjét. Mint az orosz fővárosi ügyészség szóvivője közölte: a hatóságok feltételezése szerint bérgyilkosság történt.

Két fejlövés végzett Zelimhan Magomedovval, a Nemzeti Olajintézet Alapítvány elnevezésű szervezet dagesztáni származású igazgatójával.

Internetes honlapja szerint a 2003-ban alapított, eddig kevéssé ismert Nemzeti Olajintézet Alapítvány nonprofit szervezet, amelynek célja a kis és közepes vállalkozások támogatása az olaj- és gáziparban, de a leszámolás azt sejteti, hogy a szervezet lényegében vállalkozásként működik.

Oroszországi üzletemberek gyakran esnek bérgyilkosság áldozatául. A kilencvenes években szinte mindennaposak voltak a leszámolások különféle üzleti csoportok között.

Néhány éves viszonylag nyugalmasabb időszak után az utóbbi hónapokban ismét egyre több a hasonló eset.