Éhségsztrájkba kezdett a háborús bűnökkel vádolt szerb vezető

InfoRádió / MTI
2006. november 11. 16:11
Éhségsztrájkba kezdett hágai börtönében a háborús bűnök elkövetésével vádolt Vojislav Seselj. Seselj értesítette a börtönhatóságot, hogy mától visszautasítja az élelmet. Magyarázatot nem fűzött a bejelentéshez - mondta szombaton a törvényszék szóvivője.

Belgrádban Vojislav Seselj szélsőséges nacionalista pártja, a Radikális Párt is hírt adott az éhségsztrájkról, kiegészítve azzal, hogy a pártelnök orvosságot sem vesz magához, kizárólag csak vizet hajlandó elfogadni.

A közlés szerint Vojislav Seselj az ellen tiltakozik, hogy a törvényszék hivatalból kijelölt két ügyvédet a számára, noha megkapta a jogot, hogy maga védekezhessen. A két ügyvéd abban az esetben látná el a pártelnök képviseletét, ha ő megzavarná pere lefolytatását.

Vojislav Seseljt kilenc vádpontban vonják felelősségre, egyebek mellett emberiesség elleni bűncselekmények, háborús bűntettek, gyilkosságok, kínzás és kegyetlenkedés miatt.