Kevés a munkás, befellegzik a jóléti államnak

Infostart
2006. november 8. 12:31
Németországban már elmarad a munkavállalók száma az eltartott, illetve még nem kereső rétegé mögött. A központi statisztikai hivatal most közétett adatai szerint 2050-re lényegesen emelkedik majd az átlagéletkor is, és ez a társadalmat szinte megoldhatatlan probléma elé állítja.

Németországban tíz anyára átlagosan 14 gyermek születése esik, ami viszonylag kedvező arány az Európai Unión belül, mert a Földközi-tenger partján fekvő országokban a nők még kevesebb utódot hoznak a világra. A lakosság csökkenése és elöregedése azonban így is feltartóztathatatlannak tűnik.

A wiesbadeni központi statisztikai hivatal tanulmánya szerint Németország lélekszáma a jelenlegi 82 millióról 2050-re 70 millióra zsugorodik. Az átlagos életkor közel 5 évvel lesz hosszabb, így míg ma csupán 6 millió 80 év feletti él az országban, 2050-re számuk már 10 millió fölé emelkedik majd.

Ez egyelőre beláthatatlan terhet ró a társadalombiztosításra, ugyanis míg ma egy nyugdíjast 3 munkavállaló tart el, bő 4 évtized múlva csaknem 1-1 lesz az arány. A belügyminiszter a lehangoló adatokkal kapcsolatban rámutatott arra, hogy a népszaporulatot elősegítő intézkedések, így a családi pótlék felemelése mellett számos megszorításra is számítani kell az elkövetkező évek során.

A miniszter szerint a gazdaság élénkítése közvetve támogatja a szociális rendszer jelenlegi szintű fenntartását, de a nyugdíjkorhatár felemelése is szerepet játszhat a jóléti társadalom vívmányainak legalább részleges megőrzésében. További reményt jelenthet a bevándorlás, amit azonban a munkanélküliség elleni küzdelem miatt egyelőre csak nagy megszorításokkal engedélyeznek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást