A 88 éves szenátor és kétszázmillió forintnyi közpénz

Infostart
2006. november 8. 13:31
A demokraták sikere mellett számos érdekes eredményt és eseményt hoztak az időközi amerikai választások. Sok helyen mondott csődöt például a modern technika.

Bár a technológiának az a feladata, hogy megkönnyítse az ember dolgát, sokszor még több munkát ad. Az új szavazógépek és elektronikus választói jegyzékek például több helyen is fennakadásokat okoztak az időközi amerikai választásokon.

A hibák miatt csak hitelesített bírósági tanúvallomás birtokában tudott szavazni többek között a Clinton házaspár lánya, Chelsea, akinek nem érkeztek meg az adatai választókörzetébe.

Rekorderek

Egy másik ismert személyiségnek nem voltak viszont gondjai: Kaliforniában újraválasztották a zöld programmal kampányoló republikánus kormányzót és egykori terminátort, Arnold Schwarzeneggert.

Minnesotában megválasztották a Kongresszus első muzulmán képviselőjét; Keith Ellison tudósítók által populistának minősített kampány után jutott be. Államilag finanszírozott, mindenkire kiterjedő egészségügyi rendszert akar, és azt, hogy sokkal jobban előtérbe kerüljenek a megújítható energiaforrások.

A független demokrata

A szintén demokrata színekben induló Tammy Duckworth iraki veterán viszont elvesztette az Illinois-i választást, annak ellenére, hogy komoly ismertségre tett szert. Az Irakban korábban helikopterpilótaként szolgáló nő mindkét lábát elveszítette, amikor felrobbant egy gránát a pilótafülkében.

Connecticutban a háborúpárti Joe Lieberman - Al Gore 2000-ben indult demokrata elnökjelölt kiszemelt alelnöke - függetlenként nyert a szenátusi választáson. Lieberman ugyanakkor közölte, hogy az időközben háborúellenessé vált demokratákkal szavaz majd.

Nyugat-Virginiában kilencedik alkalommal is szenátornak választották Robert Byrdöt, aki így 88 évesen visszatér a felsőházba, és 94 éves lesz, amikor lejár a mandátuma.

Nem kellett a szerencsedollár

Az etikai kérdések választási súlyát jelzi, hogy Dél-Dakotában egy párhuzamos népszavazáson a voksolók leszavazták az idén bevezetett abortusztilalmat. Arizonában a melegházasságok engedélyezésére szavaztak, Missouriban pedig az őssejtkutatás támogatása mellett álltak ki a választók.

Az arizónaiak egyébként 18 különböző dologról szavazhattak. Úgy döntöttek például, hogy hivatalos nyelvvé kell tenni az angolt - így reagáltak arra, hogy egyre több a külföldi bevándorló. Leszavazták viszont azt az érdekes kezdeményezést, hogy minden választáson egy véletlenszerűen kiválasztott szavazó kapjon egymillió dollárt.

Botránybukások

Az elmúlt időszak botrányai is foglalkoztatták a választópolgárokat: emiatt több mandátumot is veszítettek a republikánusok. Így búcsúznia kellett Mark Foley képviselőnek, aki a választások előtt beismerte, hogy szexuális tartalmú e-maileket küldözgetett kiskorú gyakornokoknak.

Texasban egy pártfinanszírozási botrány miatt még a nyáron lemondott volt republikánus házelnök mandátumát nyerte el a demokrata jelölt. Egy ohioi körzetben egy korrupciós vádak miatt távozott republikánus képviselő helyét szerezték meg a demokraták.

Texasban a Rick Perry republikánus kormányzónak a szavazatok 40 százalékával sikerült hivatalban maradnia, és 10 százalékkal megvernie demokrata kihívóját. A helyi kampányba színt vivő, zsidó countryzenészként korteskedő Kinky Friedman humorista pedig tekintélyes 12 százalékot gyűjtött be.