Martens: Gyurcsány egy "bűnét bevalló hazudozó"

InfoRádió / MTI
2006. október 25. 21:32
Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke visszautasította Poul Nyrup Rassmussennek, az Európai Szocialista Párt dán elnökének vádjait, miszerint budapesti látogatásán a Fidesz "kormányellenes" rendezvényen vett részt.

Rassmussen azzal is megvádolta Martenst, hogy szította a populizmus és a nacionalizmus tüzét, azt a benyomást keltve, hogy támogat olyan antidemokratikus utcai tüntetéseket, amelyeken magyar neonácik is részt vesznek.

Wilfried Martens válaszában tagadta, hogy az ellenzéki kezdeményezés "kormányellenes gyűlés" lett volna.

Levele szerint éppenséggel "a demokrácia rossz fölött aratott diadalának igazi ünnepléséről volt szó".

Rasmussen védelmezni próbál egy "bűnét bevalló hazudozót" - írta a belga politikus.