Egy államfő szerint "kissé furcsa volt a hangulat" a Kossuth téren

Infostart
2006. október 24. 12:19
A szlovákiai sajtó is vezető helyen számol be a budapesti eseményekről. A lapok azonban többnyire csak a történtek leírására szorítkoznak, és nem kommentálják az utcai zavargásokat. A szlovák elnök ugyanakkor az egyik lapnak nyilatkozva "kissé furcsának" nevezte a Kossuth téri ünnepség hangulatát.

Az országos szlovákiai napilapok címlapon számolnak be az 1956-os magyar forradalom évfordulójára rendezett ünnepségekről és az azokat kísérő utcai zavargásokról.

A tévék és a rádiók kedd reggeli tudósításaikban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentését idézik, amelyben a tüntetőket a többséget terrorizáló agresszív kisebbségnek nevezte.

A legtöbb lap kiemelte: a kormányellenes tüntetések pont akkor fokozódtak és torkollottak erőszakba, amikor több mint 50 ország képviselője volt Budapesten az 56-os magyar forradalom 50. évfordulójának ünnepségein.

A Pravda írásában kiemeli, hogy tovább mélyült a szakadék a két tábor, a jobboldal és a baloldal között.

Az Új Szó címlapon, majd két teljes oldalon számol be a történtekről. A cikk sokatmondó címe tömören így értékeli a történteket: "Szégyen Budapesten".

A SME rövid interjút közöl Ivan Gasparovic államfővel, aki részt vett a budapesti ünnepségen.

Gasparovic "kissé furcsának" nevezte a Kossuth téren tapasztalt hangulatot. Kifogásolta, hogy a koszorúzáson csak a hivatalos vendégek és a díszszázad volt jelen, hiányolta a spontán közönséget, amely nyilván szintén tisztelegni akart volna az '56-os hősök emléke előtt.

Gasparovic nem volt hajlandó értékelni a magyarországi belpolitikai helyzetet.

Mint mondta: ez a magyarok belügye, és minél előbb megoldódik, annál jobb lesz Magyarország, valamint a szomszédos országok, sőt egész Európa számára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást