Tömegsírban bújt el a koronatanú

InfoRádió / MTI
2006. október 18. 17:16
Bagdadban tanúk meghallgatásával folytatódott Szaddám Huszein volt iraki elnök pere. Az egyik tanú azt mondta: jelen volt kurd foglyok tömeges lemészárlásánál, amikor 1988-ban az iraki hadsereg őt is foglyul ejtette a kurdok lakta országrész ellen indított hadműveletben.

A biztonsága érdekében paraván takarásából nyilatkozó tanú arról számolt be, hogy az egyik fogolytáborból tömegesen a sivatagba szállították őket, ahol az őrök tüzet nyitottak rájuk.

A szemtanú elmenekült, és egy tömegsírban rejtőzött el. Hozzátette: ezután 15 évig, Szaddám Huszein megbuktatásáig bujkálnia kellett.

A Szaddam Huszein elleni perben a volt elnököt és hat társát népirtással és emberiesség elleni bűnökkel vádolják. Az Irak kurdok lakta részén végrehajtott hadműveletben mintegy 180 ezer embert ölt meg a kormány hadserege.