Indiánok ejtettek túszul háromezer embert Brazíliában

InfoRádió / MTI
2006. október 18. 21:33
Õslakos indiánok túszul ejtettek háromezer embert egy bányászfaluban szerdán Brazília északi részén - közölte egy bányászattal foglalkozó brazil cég.

A világ legnagyobb vasérckitermelő cége, a brazil CVRD tájékoztatása szerint mintegy 150 indián rontott be a Pará állambeli Carajas kistelepülés központjába, leállította a termelést, illetve a kitermelt ásványok hajóra rakodását, és megakadályozta a bányászokat abban, hogy elhagyják munkahelyüket. Sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés.

A CVRD szerint az őslakosok azt követelik, hogy a konszern emelje meg a nekik fizetett, évi kilenc millió realnyi, azaz több mint másfél millió eurónyi segély összegét. A vállalat leszögezte, hogy nem fogadja el az ilyen törvénytelen akciókat, és nem enged a zsarolásnak.

Nem ez az első eset, hogy az indiánok túszejtéssel vagy blokáddal igyekeznek nyomást gyakorolni a CVRD-re. Februárban eltorlaszoltak egy vasútvonalat Carajas közelében, és túszul ejtettek négy munkást, mert jobb egészségügyi ellátást szerettek volna. Túszaikat akkor két nap elteltével szabadon engedték.