Akinek gépkocsija van, nem kaphat segélyt?

Infostart
2006. október 13. 05:20
A német kormány újabb fegyvert tervez bevetni azok ellen a tartósan munkanélküli németek ellen, akik nem fogadják el a felmerülő álláslehetőségeket. A brit Independent értesülése szerint a segély feltételeként előírnák azt, hogy a munkanélkülinek nem lehet gépkocsija. Ez pedig igencsak fájdalmasan - és a kormány reményei szerint öszönzőleg -hathat az autójukat imádó németekre.

Közismert, hogy a németek legkedvesebb tulajdona az autó. A munkanélküliség visszaszorításán fáradozó kormányszervek így most az állástalanok gépkocsiját vették célba. Ennek segítségével próbálják rákényszeríteni a már évek óta munkanélküli személyeket arra, hogy elfogadják a számukra felkínált elhelyezkedési lehetőséget.

Azoknak, akik már huzamos ideje állástalanok, nem munkanélküli, hanem szociális segélyt folyósítanak, amelynek egy része természetbeli juttatás. Szociális segélyre azonban már eddig sem voltak jogosultak azok, akiknek bármilyen ingatlantulajdonuk volt.

Lapértesülések szerint a gazdasági és munkaügyi minisztérium most a gépkocsikra is ki akarja terjeszteni ezt feltételt. Így, ha a kormányzó koalíciós pártok megszavazzák az intézkedést, megválhatnak autóiktól a szociális segélyből élők, vagy lemondhatnak segélyükről.

Némileg enyhíteni látszik az újabb szigorítást az a tény, hogy a közelmúltban ismét megszaporodtak a felkínált állások, és így csökkenőben van a szociális segélyből élő munka-nélküliek száma is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást