A dél-koreai külügyminiszter lett az ENSZ főtitkára

Infostart
2006. október 13. 21:38
Az ENSZ-közgyűlés közfelkiáltással megválasztotta Ban Ki Mun dél-koreai külügyminisztert a világszervezet következő főtitkárának pénteken.

A 62 éves Ban január 1-jén veszi át a hivatalt a 68 éves ghánai Kofi Annantól, aki kétszer egymás után töltötte be az öt évre szóló tisztséget. Õ lesz az első ázsiai főtitkár 35 év után.

Ban Ki Mun 1944. június 13-án született. A Szöuli Nemzeti Egyetemen nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomát 1970-ben, a későbbiekben a Harvard egyetemen is folytatott tanulmányokat.

A diplomata pályát választó politikus első állomáshelye az indiai főváros, Újdelhi volt.

1978 és 1980 között hazája ENSZ képviseletének első titkára volt, majd a külügyminisztériumban ENSZ-referensként dolgozott.

Két ízben Dél-Korea amerikai nagykövetségén teljesített szolgálatot, e két periódus között az amerikai kapcsolatok felelőse volt.

1995-ben helyettes miniszterré nevezték ki, egy évvel később pedig a koreai államfő nemzetbiztonsági tanácsadója lett.

A kilencvenes évek második felében Dél-Korea ausztriai nagykövete volt, ez idő alatt tevékenyen részt vett az Átfogó Atomcsend Szerződés megalkotásában.

2000-ben a kormányban miniszterelnök-helyettesi posztot kapott, 2004-es külügyminiszterré és külkereskedelmi miniszterré történő kinevezéséig pedig Ro Mu Hjon elnök külpolitikai tanácsadójaként tevékenykedett.

A rutinos politikus a két Korea közötti kapcsolatok szakértőjének számít.

Kritikusai szerint a dél-koreai külügyminiszter országa gazdasági befolyását felhasználva vált egyedüli esélyesévé a főtitkári pozícióért folytatott küzdelemben, a politikus ezt alaptalannak nevezte.