Az Európai Szocialisták felfüggesztik Fico pártjának tagságát

InfoRádió / MTI
2006. október 12. 18:33
Az Európai Szocialisták Pártjának elnöksége csütörtöki brüsszeli ülésén úgy döntött: felfüggeszti a szlovák kormánykoalíciót vezető párt, a Smer ideiglenes tagságát a szervezetben. Az európai szervezet azt kifogásolja, hogy a szlovák kormányfő, Robert Fico pártja koalícióra lépett Jan Slota szélsőjobboldali pártjával.

Az elnökség döntése értelmében a kérdéssel jövő év júniusában foglalkoznak újból, annak függvényében, milyen változások történnek addig a szlovák belpolitikában.

Poul Nyrup Rasmussen, az ESZP elnöke a döntést bejelentő sajtóértekezletén úgy fogalmazott: a pártszövetség történelmi döntést hozott, amellyel kiállt a demokratikus elvek, a szélsőséges pártokkal való együttműködés tilalma mellett.

A határozat oka ugyanis az, hogy a Smer - amely nyáron megnyerte a szlovákiai parlamenti választásokat - koalícióra lépett a szélsőjobboldali SNS párttal.

Márpedig - mint a most elfogadott dokumentum emlékeztet rá - az ESZP 2001-es berlini kongresszusán olyan határozat született, hogy a szervezet egyetlen tagpártja sem lép szövetségre, vagy alakít ki bármilyen szintű együttműködést olyan politikai pártokkal, amelyek faji vagy etnikai alapú gyűlölködést szítanak.